Az emberi élet már a fogantatás előtt elkezdődik, hiszen a petesejt és a hímivarsejt már önmagukban is élő dolgok. Sokkal fontosabb kérdés, hogy mikor kezdődik el az érzékelő létezés, amelyben jelen vannak az érzések és az önérzékelés. Kutatások kimutatták, hogy a fogantatástól számított 23. hét után indulnak el a magasabbrendű agyi funkciók.

Alapvető különbség van aközött, hogy az élet kezdetét a fogantatás pillanatában vagy pedig a születéskor jelöljük meg. Jogilag és társadalmilag a születést tekintjük az élet kezdetének, ugyanis ekkor válunk különálló személlyé, és ekkortól lesznek jogaink is. A születés előtti élet státusza szubjektív megítélés alá esik: ha egy kívánt terhességről van szó, a terhes nő hozzátartozóival együtt már a szülés előtt ünnepelheti az érkező életet. Ha viszont egy nem kívánt terhességről beszélünk, és a nő abortuszt szeretne, a magzatot nem illeti meg önálló státusz, és a nő döntésébe másnak nincsen beleszólása.

A biblia is választás-párti; az élet kezdetét az első lélegzettől, azaz a születéstől számítja, és nem tekinti a magzatokat, sőt a kisbabákat sem a nőknél előrébb valónak. Számos ószövetségi szöveg bátorítja vagy helyesli a terhes nők és csecsemők megölését. Jeremiás próféta azt kívánja, bárcsak megölték volna az anyaméhben. A Biblia nem használja az abortusz szót, de többször is megjelenik benne az “idétlen gyermek” kifejezés, ami a születés előtt meghalt magzatra vonatkozik. Több passzus is említi, hogy jobb születés előtt meghalni (vetélés vagy abortusz által), mint egy boldogtalan életre születni. Az a néhány bibliai vers a magzatok értékéről, amelyeket a döntésellenesek idézni szoktak nézeteik igazolására, rendszerint kivételes karakterekhez (például prófétákkhoz vagy Jézushoz) kapcsolódnak, és nincs közük az abortuszhoz, vagy általában véve a magzatokhoz.

Források:

Anti-Choicers Don’t Have a Biblical Leg to Stand On, by Joyce Arthur

Pro-Choice Action Network, The Fetus Focus Fallacy

Amikor a döntésellenesek azt mondják, hogy a magzat a fogantatás pillanatától kezdve egy személy, akkor tulajdonképpen amiatt aggódnak, hogy a zigóta egy férfitól és egy nőtől származó egyedi DNS-sel rendelkezik, amelyből egy egyedi ember fejlődne ki, aki viszont megfosztatna az élethez való esélyétől, ha megszakítják a terhességet. Ez egy hibás elgondolás, mert bár valóban egy egyenes köti össze a fogantatást és a halált, azért különbség van egy tényleges személy és egy lehetséges, potenciális személy között. Egy “potenciális élet” még nem létezik személyként vagy emberi lényként, hanem csak azzá válik, ha a terhesség szerencsésen alakul, és a baba élve születik. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy egy 12 éves gyerek egy “potenciális sofőr”, mert néhány év múlva talán jogosítványt szerez, de most még biztosan nem sofőr, és az is lehet, hogy sosem lesz az.

Egy potenciális élet nem lehet értékesebb, mint a terhes nő tényleges élete, amelyet veszélybe sodor, vagy akár el is lehetetlenít, ha rákényszerítenék, hogy szüljön. Egész egyszerűen a nők sokkal fontosabbak, mint az embriók vagy a magzatok. A nők létező személyek, jogokkal és már kialakult élettel, a magzatok pedig nem.

Jogi és társadalmi értelemben egy személy élete a születéskor kezdődik, hiszen ekkor nyer önálló létezést, és ekkor kap jogokat is. Ha a magzatok jogi személyek lennének, a terhes nők elveszítenék személy mivoltukat; az állam inkubátorokként tekintene rájuk, figyelmen kívül hagyva az egészségüket és az életüket. A nemzetközi jog és az emberi jogi egyezmények egyetértenek abban, hogy a magzatok nem rendelkezhetnek jogokkal, mert ez súlyosan csorbítaná a nők jogait. Azokban az országokban, ahol szigorú abortusztilalom van érvényben, vagy ahol magas a „lelkiismereti okokból tiltakozó” orvosok száma, például Írországban, El Salvadorban, Nicaraguában, Lengyelországban és Olaszországban, az orvosok gyakran megtagadják a komplikációkkal szembenéző, életmentő abortuszra szoruló terhes nők kezelését, és sok esetben hagyják őket meghalni.

Az Egyesült Államokban a „magzatgyilkosságra” vonatkozó törvények eredetileg a terhes nőket voltak hivatottak megvédeni a bántalmazástól, de mivel ezek személyként tekintenek a magzatra, ezekre hivatkozva terhes nők százait vonták felelősségre azért, mert a vádak szerint ártottak magzatuknak. Ha a magzatra személyként tekintünk, a terhes nők büntetőjogi felelősségre vonhatóak a terhesség elvesztéséért, vagy minden olyan viselkedésért, amely veszélyeztetni a magzatot, mint például az alkohol- vagy kábítószerfogyasztás, vagy a biztonsági öv nélküli autóvezetés. A magzatok jogi személyiséggel való felruházásának szándéka a polgárjogi és orvosjogi területeken is fel-felbukkan. Voltak esetek, amikor a terhes nőt császármetszésre vagy – vallási meggyőződésével szembemenve – vérátömlesztésre kényszerítették, de olyan is előfordult már, hogy megtiltották a terhes nőnek, hogy élő végrendeletet tegyen, azaz közjegyzői hitelesítéssel visszautasítsa az életmentő orvosi beavatkozást. Közös ezekben az esetekben, hogy a magzat “jogait” – az életben tarthatóság határa előtt vagy után – a terhes nő jogai fölött állónak tekintették. Ezáltal azonban a terhes nők másodrendű, korlátozott jogokkal rendelkező, a magzatuknak alárendelt állampolgárokká válnak.

Források:

Victims of Conscientious Objection

www.publiceye.org

Center for Reproductive Rights, Who’s Right to Life?

National Advocates for Pregnant Women

The prohibition on abortion constitutes violence against women  (International Federation for Human Rights)

Ireland Abortion: the Law is Failing Women  (Guardian)

Ez egy személyes vélemény, amelyellyel a nyugati országokban élő embere többsége nem ért egyet. Az abortuszellenes mozgalom szemantikai trükkökkel él, amikor azt állítja, hogy az abortusz “gyilkosság”, vagy hogy a magzat egy “kisbaba” vagy “gyermek”.
A gyilkosság egy ember megölését jelenti, amelyet sokszor alattomos, aljas indíték vagy kegyetlen módszer is kísér. Mindennek semmi köze az abortuszhoz. A magzat nem személy, és nincsenek jogai sem a nemzetközi emberi jogi egyezmények, sem a különböző országok legfelsőbb bírósági precedensei, sem pedig nyugati országok többségének alkotmánya szerint. A büntetőügyekre vonatkozó szokásjogban azt nevezzük “személynek”, aki élve született. A méhben fejlődő emberre a “magzat” a helyes kifejezés, míg “csecsemőnek” és “gyermeknek” csak olyan személyeket nevezünk, akik már megszülettek. Egy magzat túlélése teljes mértékben függ a nőtől, ezért az ő testének a része. A csecsemő ezzel szemben már egy különálló személy.

Az abortusz az országok döntő többségében legalábbis bizonyos körülmények között megengedett, míg a gyilkosság egyetlen országban sem legális. Még azokban az országokban is, ahol az abortusz szigorúan tilos, az abortuszért kisebb büntetés jár, mint a gyilkosságért. Írországban például akár 14 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők abortuszért a nők és az orvosok, de a gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetés jár.

A magzat személy-mivoltának gondolata olykor megdöbbentő szélsőségekig megy el az Egyesült Államokban. Mintegy 35 tagállam rendelkezik olyan “magzatgyilkosságra” vonatkozó törvényekkel, amelyek büntethetővé teszik a magzat méhen belül történő “jogtalan” halálát. Ezeket a törvényeket főként arra használják, hogy terhes nők százait vonják büntetőjogi eljárás alá. Érdekes módon a döntésellenesek azt állítják, hogy nem szándékuk a nők megbüntetése, hanem ezeket a nőket az abortusz “áldozatainak” tekintik. Ha viszont az abortuszra gyilkosságként tekintünk, akkor a nők értelemszerűen gyilkosoknak minősülnek. A döntésellenesek tehát vagy mégsem tartják gyilkosságnak az abortuszt, vagy paternalista módon tekintenek a nőkre, akik képtelenek önálló erkölcsi döntéshozatalra, és ezért, akárcsak a kisgyerekek, nem vonhatóak felelősségre.

Források:

www.publiceye.org

Center for Reproductive Rights, Who’s Right to Life?

Wikipedia, Abortion in the Republic of Ireland

National Advocates for Pregnant Women (U.S.), Punishment of Pregnant Women

everydayfeminism.com

A tudományos konszenzus szerint a magzatok csak a 26. hét után – azaz a terhesség harmadik trimeszterében – válnak képessé a fájdalom érzékelésére. Az abortuszok 99%-a jóval ez előtt történik.

A fájdalom érzékelése összetett biológiai és pszichológiai jelenség. Ahhoz, hogy érzetekről, érzékelésről és tudatról beszéljünk, az agykéregben egy bizonyos számú neuronnak kell léteznie, és köztük megfelelő összeköttetésnek kell lennie. Ezek a szinapszisok már a harmadik hónapban elkezdenek ugyan kialakulni, de csak a 31. hét körül lesz belőlük elegendő, és a legtöbb neuronkapcsolat csak születés után fejlődik ki.

Emellett a fájdalom egy szubjektív élmény, amihez szükséges az agy általi tudatos feldolgozás – ez egy bonyolult összjátéka gondolatoknak, érzéseknek és érzeteknek. Az, hogy egy fájdalomérzetet mennyire érzékelünk kellemetlennek, függ a fájdalom bekövetkeztének előre látásától, a fájdalom időtartamától, a fájdalom kiváltó okának és következményének megértésétől, a fájdalmat kiváltó történés emlékétől és esetleges traumatikus utóhatásaitól, de függ különféle személyes és kulturális tényezőktől is. Ezért még az is nagyon kérdéses, hogy a harmadik trimeszterben levő magzatok érezhetnek-e fájdalmat, hiszen a magzatok még nem rendelkeznek tudattal – “egy folyamatos, alvásra vagy altatásban levésre hasonlító öntudatlan állapotban vannak” (Royal College of Obstetricians and Gynecologists, 2010 –, és a megszületett személyekhez képest egy teljesen más környezetben léteznek. Stuart W. G. Derbyshire, a magzati fájdalom szakértője így magyarázza a dolgot:

“Az anyaméh biztosította melegség és folyadékban történő lebegés megakadályozza a tapintás általi ingereket. Ehhez a védett környezethez képest a születés, majd a méhlepényől való elszakadás erőteljes taktilis ingereket hoz, amelyek segítségével az újszülött átkerül egy éber és aktív állapotba.”

Derbyshire a következőképpen foglalja össze a magzati fájdalmat:

• A fájdalomért felelős neuroanatómiai rendszerek a terhesség 26. hetére tekinthetőek kifejlettnek.
• A kifejlett neuroanatómiai rendszer elengedhetetlen, ám még nem elégséges a fájdalom érzékeléséhez.
• A fájdalom szubjektív érzékeléséhez szükség van az agy kifejlődésére, de szükség van az elme bizonyos szintű fejlettségére is – ami a születést követően, a másokkal való interakciók révén történik.
• Az a tény, hogy a magzat nem képes fájdalmat érzékelni, még nem feltétlenül ad erkölcsi választ az abortusz kérdésére, viszont egy érv lehet a különböző jogi és orvosi törekvések ellen, amelyek az abortusz okozta feltételezett fájdalmat hivatottak megakadályozni.

Források:

www.publiceye.org

British Medical Journal, Can fetuses feel pain? by Stuart WG Derbyshire (2006)

Pro-Choice Action Network, Fetal Pain: A Red Herring in the Abortion Debate, by Joyce Arthur (2004)

Royal College of Obstetricians and Gynecologists (RCOG), Fetal Awareness: Review of Research and Recommendations for Practice (2010)

New York Times – Complex Science at Issue in Politics of Fetal Pain, by Pam Belluck, Sept 16, 2013